2024. 06 hét
2024. 5.hét
2024. 4.hét
2024.3.hét
2024. 2.hét
Energiában gazdag, érdekes hét előtt állunk. Ugyanígy érdekesnek és nagyon mozgalmasnak ígérkezik az előttünk álló év is. Ha csak a Plútó mozgását nézzük, akkor nagy változásokra számíthatunk. Ez mellett még itt van a Jupiter és a Szaturnusz hatása is, ami nem elhanyagolható. A Plútó január 21-i jegyváltása (átlép a Bak jegyéből a Vízöntőbe) azért lesz jelentős, mert nagy változásokat indít el egyéni és társadalmi szinten is. Ízelítőt kapunk addig is információ szintjén a legrosszabból és a legjobból is. A továbbiak alakulása a saját hitrendszerünk szerint alakul. Aki úgy érzi, hogy jobban figyel a negatív dolgokra és az őt ért sérelmekre, az nehogy elszalassza figyelmetlenség miatt a jó lehetőségeket, történéseket.
Nézzük meg, hogy melyik életterületünk (házunk) kezdődik a Vízöntő jegyében. Januárban még itt kapunk ízelítőt, információt, hogy melyik életterületünkön számíthatunk változásokra. Itt nem feltétlenül kell rossz dologra gondolni. A változásokat először a régi lejárt dolgok ledöntése előzi meg. Ha te magad is érzed, hogy bizonyos területeken változásra van szükség, akkor inkább te tedd meg a szükséges lépéseket, mert az nem fog váratlanul érni.
Lelki és testi részen is beindul a méregtelenítés, ezért ne csodálkozzunk, ha influenzás, vagy megfázásos tüneteink lesznek.
Tegnap (01.05-én) a Nap trigonba lépett az Uránusszal, így jobban átlátjuk a helyzetünket, lehetőségeinket. Teljesen megújíthatjuk a hozzáállásunkat bizonyos dolgokhoz, helyzetekhez. Ez néhányunknál teljes pálfordulást hoz. Néhány esetben félre kell tennünk a büszkeségünket, mert lemaradhatunk jó dolgokról, ha ragaszkodunk a régi véleményünkhöz, meglátásunkhoz. A Mars szintén trigonba lépett a Jupiterrel így erőt, lendületet kapunk a változtatásra, a sikerre. Jó időszak jön a szilárd alapok lerakására, akár munkáról, akár kapcsolatok rendezéséről, vagy éppen az egészségünkről van szó.
Jövő héten nyugodtan indítsuk el a diétánkat, elengedéseket, lelki változásokat, gyógykúrákat, rehabilitációkat. A Nap és a Neptunusz szextilje a rendet és a harmóniát segíti.
A héten a fogyó Hold, az újhold és a növő Hold hatásait is megtapasztalhatjuk. 11-én csütörtökön 12.57 perckor lesz Újhold. Könnyebben kerülünk egy hullámhosszra a környezetünkkel. Könnyebb az elengedés, a hét utolsó felében a bőség megtapasztalásáért tehetünk sokat.
Hétvégén a Merkúr a belép a Bak jegyébe (02.05-ig), majd trigonba lép a Jupiterrel a szerencse bolygójával. Megnyílnak a kapuk előttünk, csak fel kell ismernünk a lehetőségeket. Alkalmas ez az időszak pénzteremtésre, új lehetőségek bevonzására, jövő tervezésre. Most ne féljünk belevágni komolyabb, nagyobb volumenű dolgokba sem. Ez az időszak a csodás gyógyulások elindításának is kedvez. Az egészségünk tekintetében most nincs helye a kishitűségnek.
Mindenkinek nagyon jó hetet kívánok és legyetek bátrak, ha a változásokról és a jól létetekről van szó!